Rád gondolok....

 Rád gondolok. Hogy miért, azt magam sem tudom... De mióta megtörtént, mekkora probléma ez... Rád gondolok. És a ködön át szaggatott vonal ömlik, mint eső az üvegen... S a hold sugarai szempilláknak tűnnek, Átszáll az esti hajnal az éjszakába. És elmúlik a fájdalmam... És még mindig a hársfasikátorok Fényével fogok álmodni a szeptemberi naplementékben. És ez nem az én hibám, és nincs a te szomorúságod... De a legszomorúbb napon és a legnehezebb órában - magam is rájövök, mit nem mondtál el... Köszönöm, hogy léteztél. Rád gondolok... Rád gondolok, amikor beköszönt az ősz, és a városokat fényes lombok borítják, Amikor a halványuló kék a fejünk felett, és hideg víz hull az égből. .. Rád gondolok, amikor kavarognak a hóviharok, és a tél suttogása hallatszik a föld felett, a hideg ördögi körben jár és a lelkem szomorú a szürke zűrzavartól... Rád gondolok, amikor virágok vannak körös-körül és a szelek a föld felett a rétek leheletével. Melegséggel és csodálattal gondolok rád, és hallgatom a költészet dallamát az éjszakában... Rád gondolok, amikor esők és zivatarok megrázzák a vastag, hatalmas szilfát az ablaknál. És néha a sötétben, amikor a csillagokat nézem, rád gondolok... Rád gondolok... /